2009. 03. 01.

aktív vasárnap

Ez a nap nagyon gyorsan telik. Már 7:30 körül fenn voltam, mostam egy adag ruhát, közben gépeztem kicsit. Aztán nem is tudom mikor Bandi is kikászálódott a szobájából. Persze Nyuszó - Muszó miatt, mert csörgette Bandit, hogy lépjen fel msn-re. Szóval át kellett adni a gépet, hogy a kis galambok ki tudjanak bontakozni:):):)
Amíg Bandi gépezett én fogtam magam és elkezdtem takarítani. Felmostam a lakásban (nappali, konyha,szobám,Adriék szobája és a két mellékhelyiség.) A kádat és a wc-ket is kifertőtlenítettem. Szóval tiszta aktív délelőttöm volt. Aztán kimentünk Bandival egy cigire meg egy kávéra, és közben dumálgattunk. Aztán bejöttünk, mert Bandi még beszélt Vikivel. Én meg megcsörgettem anyukámat, mert már nagyon régen beszéltem vele és már hiányzott a hangja. Megbeszéltük, hogy összeszedem kis gondolotaimat, hogy mire lesz szükségem. Aztán beszéltem "Életem Párjával" is, hogy jön-e ma vagy sem. Erre mondja, hogy már úton van és hamarosan itt lesz. Így is volt, mert kb 15 perc múlva már ide is ért. Vele is kimentünk dumálni, azóta meg itt vagyunk a nappaliban és fárasszuk egymást. :):):) (illetve Ő engem...hihihihi). Ha minden igaz Bandi hamarosan megy hajat vágni, mert ugye jön ma vissza Csámpi és jól kell kinézni...hehehe
Utána a Smallville után megyünk be a Marczira. Nos ennyi eddig. Kellemes vasárnapot drágáim:)
Már elég későre jár, de megígértem, hogy leírom milyen volt a délutánom. Szóval Smallville után tényleg elindultunk a koliba Bandival. Még a Blaha megállójában elbúcsúztam Szabinától, mert Ő ment haza. Olyan 17:30 körül értünk a Marczira és Bandi felhívta Vikit, hogy várhatóan mikor jön. Viki 19 órát mondott, szóval időnk volt bőven, így még a földszinten elszívtunk 1-1 szál cigit meg ittunk kávét. Az Anti is csatlakozott hozzánk, majd kicsivel később kijött Kopasz is. Ezek után felmentünk a Dorinához, ahol én nem sok mindent tudtam csinálni, mivel Dorina és Bandi a zenélésről kezdtek el dumálgatni. De hála istennek nem időztünk ott sokáig, mert Bandinak mennie kellett a mellékhelységre, én meg addig megvártam őt a télikertben a 3-on. De mivel sokáig időzött el drága barátom így fogtam magam és benéztem Miksuhoz, aki persze szokásához híven a gép előtt ült és valami kártya játékkal játszott. Nem is maradtam ott sokáig, mert nem volt túlzottan érdekfeszítő nézni ahogy játszik, a másik meg az hogy rettenetesen meleg volt a szobájukban, így kijöttem és visszamentem a télikertbe. Miközben Bandit vártam eszembe jutott néhány régi szép emlék. (pl.: amikor Zolival azon "vitáztunk", hogy a Parlament vagy a Budai vát kupolája látszódik-e onnan, meg ilyenek...). S közben azt is figyeltem, hogy jön-e a Viki. Aztán nemsokára jött a Bandi és közben láttuk, hogy Csámpi is megérkezett így lementünk a másodikra. Ott összefutottunk Annával és váltottunk vele 1-2 szót, amíg Viki fel nem ért. Utána bementünk a szobába, mert Viki kipakolt. Majd kitaláltuk, hogy menyjünk ki a Gyöngybe és Csámpikám felajánlotta, hogy meghív minket. Tök rendi volt tőle. A Gyöngybe a szokásos forrócsokit ittam, de sajna nem volt fehér, így a szokásos barna forrócsokit kellett innom, ami ugyan nem volt rossz, de a fehéret azért nem űbereli. Viki tejeskávét ivott, Bandi meg nem fogjátok ki találni mit....háát persze, hogy jager+boroscola. :):):) Kb 1 órát voltunk ott, majd visszakísértük Vikit a koleszhoz, ott még elszívtunk egy-egy cigit és elköszöntünk egymástól és Bandival szépen visszaindultunk a Blahára. Itthon még Bandi gépezett egy kicsit és nemrég ment el aludni. Viszont lassan én is megyek, mert holnap már megint hétfő:( és suli. De jóóó:(:(:(:(
Na, szép jó éjszalát. csóóóók