2009. 04. 27.

Boldog névnapot kis Tüncikémnek:) Norbis, flash-lős nap:)

Csumiii!!!

A mai nap elég gyorsan telt el. Sajna nem tudtam sokáig aludni, mert eléggé hozzászoktam már a korai keléshez, így kb 7 körül már fent voltam. Kávéztam, cigiztem majd összeszedtem magam. Délelőtt itthon dekkoltam, mert sulim nem volt. Megnéztem az Esmeraldát, majd elmentem az Oktogonra és benéztem Ritához, ahol a gyakszim volt. Ott töltöttem egy kis időt, elmeséltem Ritának, hogy milyen élményeim voltak Dániában.
Aztán haza jöttem. Arlett is itthon volt. Tv-tünk, beszélgettünk. Aztán Én nagyon bepunnyadtam, mert nem éreztem jól magam. Nem tudom mitől lehet, mert azelőtt meg semmi bajom nem volt. Tökre álmos voltam, rossz volt a közérzetem, és olyan érzésem volt, mintha lázam lett volna.
Délután nagyban néztem a Tv-t amikor felhívott az Erika, hogy megyek-e ma be a Marczira. Mondtam neki, hogy igen, de majd csak olyan 17 óra körül, mert szeretném megnézni Esmeraldát. :) A film közben felhívott a Gizi (psziho ) is, mert holnap már szeretne velem beszélgetni, hogy mi a helyzet nálam, mivel már rég dumáltunk és akkor nagyon kivoltam lelkileg. Meg mondta, hogy szerdán lesz EFT-ém (Egyéni Fejlesztési Terv). Ahogy vége lett Esmeraldának bementem a koliba, mert bent volt Era meg Norbi is :) Nagyon de nagyon jókat beszélgettünk. Norbi kokkenfakkenes, űberfasza beszólásai már hiányoztak ám nagyon. Nagyokat flash-tünk:):):):) El tudjátok képzelni?! Aztán Bánnal is váltottam néhány szót, majd kimentem Erával és Norbival egy közeli netezőbe. Norbi szeretett volna képeket feltenni iwiw-re de sajnálatos módon nem jött össze. Aztán mondta, hogy még megpróbál kommunikálni egy lánnyal, így Erával vissza mentünk a koliba. Bent Bandi Era és én diskuráltunk, Viki meg fent punnyadt a szobájában. Aztán mondtam Bandinak, hogy én lépek mihelyst csörget Norbi, mert úgy lett megbeszélve, hogy csörget, ha végzett és eljön velünk a Blahára. Aztán persze Norbi hamarabb odaért a koleszhoz, így a kapu előtt csöveltünk, mert Bandit vártuk, hogy vánszorogjon le Vikitől. Nagy nehezen le is jött, és el tudtunk indulni. Elmentünk a Moszkvára mert Norbi meleg szenyát szerett volna enni, de nem volt olyan, amilyet akart, így fogtuk magunkat és haza jöttünk. Itthon meleg virslit ettünk, sajttal, ketchuppal és mustárral. Norbi és Bandi még tejet is ittak hozzá. Aztán megpróbáltuk itt feltenni a képeket Norbinak de itt sem jártunk sikerrel, mert nem ismerte fel a gép a pendrive-ot. Sorry Norbiii. Most a Fábry-t nézzük és Norbi itt nevetgél mellettem Bandival együtt:)
ennyiiiiiii.....Jóóócccaaakkkáááát:)

UI.: BOLDOG NÉVNAPOT AZ ÉN KIS KERESZTLÁNYOMNAK, ZITÁNAK:):):):):)