2009. 04. 17.

Aarhusban voltunk városnézésen és a Skanzent is megnéztük.

Halihó!

Tegnap este a buli nem volt nagy szám, de ez főleg a gagyi zene miatt volt. De ettől függetlenül megpróbáltam jól érezni magam. Elég későn feküdtem le, volt vagy hajnali egy óra mire ágyba kerültem. Ma reggel szokás szerint korán keltünk mert a reggeli 8:30-ig van csak. Viszont ma le is késtük az Arlettal, mert sok időbe telt mire elkészülődtünk.
Délelőtt egy előadáson vettünk rész, ahol a dán mozgássérült emberek helyzetéről volt szó. Érdekes téma volt, csak kissé hosszúra nyúlt, így a vége felé már mindenki nagyon unta az egészet. Szinte a fél társaság aludt, vagy csak úgy nézett ki a fejéből. Készítettem is néhány képet, némelyik elég vicces lett szerintem. Az egyik segítő, Laci annyira bealudt, hogy ahogy könyökölt az asztalon lecsúszott a keze és akkor eszmélt fel, hogy bealudt. :D Az előadás után úgy volt hogy 11:30-kor ebédelünk, de az Andor Csaba kitalálta, hogy inkább vigyünk a suliból néhány szendvicset és majd út közben eszünk. Mondtuk neki, hogy mégis csak hamarabb kellene enni, mert akik lemaradtak a reggeliről, már igen éhesek voltak. Így Arlett és Én vettünk is ki egy-két szendvicset és neki kezdtünk enni. Utána mindenki beült az autóba és bementünk Aarhusba. Ott bementünk a Skanzenba, ami szép és érdekes volt, de annyira nem nyerte el a tetszésünket, mint ahogy arra számítottunk. Rengeteget sétáltunk, de az út nagyon szar volt. Aztán benéztünk a városba, és ott is körbe sétáltunk szinte mindent. Szerettem volna venni néhány kisebb ajándékot az otthoniaknak, de nem igazán jött össze, mivel itt minden baromi drága. Olyan 17 óra körül vissza jöttünk a suliba, meg vacsoráztunk(most kivételesen nagyon fincsi kaja volt), aztán most állítólag megint lesz valami buli. De eldöntöttük az Arlettal, hogy ha megint olyan lesz, mint tegnap, akkor mi megyünk aludni, mert mostmár ránk fér egy kiadósabb alvás.
Asszem ma ennyi történt.
puszi mindenkinek