2009. 03. 31.

Tegnap végre láttam a dánokat

Pusza Ricsinek:)

No para...nem voltunk piásak:)









party arcok:)


húúúhaaa mi ilyen vicces???




bleeeeeee:P

kis csapat együtt:)

Annával:)




Bandi szeretleeeeek:P





buli van:)

Viki bújócskázik:)

csíííííízzzz




tessék mosolyogni:)


jóóó kedvűen

Szép jó reggelt!

Az utazási irodában 18 óra körül végeztem, majd haza rohantam, mert olyan éhes voltam, mint az állat, mivel egész nap csak egy pogit ettem. Itthon csak Lóri volt egymaga, mert Niki még Debrecenben volt az anyukájával. Bekaptam néhány falat kaját, beszélgettem Lórival, majd le is léptem itthonról. Bementem a koleszba, annak reményében, hogy végre "megismerhetek" 1-2 dán arcot. És láss csodát, szerencsém volt, mert most kb sz összeset láthattam. Sőt még olyan is volt köztük, akiket már Dancsi képeiről láttam, így ők "ismerősök" voltak. :) Viszont az egy kicsit csalódást okozott számomra, hogy kb egyik sem tud köszönni:( Egy csajszika volt az egyik, aki nagyon aranyos és mosolygós, meg az egyik srác köszöngetett oda nekünk (főleg a Ricsinek). Gondolom ők már összespanoltak valamelyest. :) A többiekre mert úgy kellett ráköszönni, hogy odabökjenek valami "hello" féleséget. Hááát szerintem kicsit gáz, pedig amúgy alapjába véve elég szimpatikus banda lenne, ha egy kicsit közvetlenebbek lennének, és jobban hajlanának arra, hogy megismerjenek minket magyarokat. Na mindegy, még csütörtökig van idejük változtatni ezeken, mert ha jól tudom addig maradnak itt. A Dorina meg az Anna nagyon cukik voltak, mert ha jól sejtem ők már ki is szemeltek maguknak egy-egy hapikát. :) Bár személy szerint, akit a Dorina nézett ki magának szerintem nem egy nagy szám. Persze ettől függetlenül lehet nagyon aranyos meg ilyenek, de hogy külsőleg mi jön be a Dorinának rajta az számomra rejtély(???). Na de ízlések és pofonok ugyebár. Jah, van egy japán(???) srác, ilyen elég rövid hajú, meg aránylag jó erőnlétben van és a hülye Ricsi Hero-nak nevezte el:P:P:P:P:P Csak az a poén, hogy lehet, hogy ténylegesen az is a neve, mert nekem úgy rémlik. Asszem a Dancsi blogján láttam talán. Na de mindegy annyira azért nem vagyok biztos a dologban.
Amúgy nagyon, de nagyon jó délutánunk/esténk volt. Ricsi, Anna, Viki, Bandi és Én végig lent voltunk az udvaron és ott dumálgattunk, hülyéskedtünk, meg csináltunk néhány fényképet is. (a képeket majd csak később tudom megmutatni, mert Vikinél vannak). Már tök rég volt ilyen jó a hangulat. Ricsi vagy a Dorina (nem emlékszem pontosan:P) meg is jegyezte, hogy mivel most már egyre sűrűbben van tényleg kellemes idő, így csinálhatnánk közös programokat. Én egyből helyeseltem is az ötletet, mert utálok punnyadni, amikor tök jó az idő. Szerintem felesleges időtöltés fent a szobában tétlenkedni, amikor lent meg "7 ágra" süt a nap. Szóval FEEL THE SUNSHINE!!!!!
11:41-->

Na itt vagyok az irodában, nem rég értem ide. Ma sem lesz valami sok tennivalóm, legalábbis egyenlőre nagyon úgy fest. Valami pénztári bevételek vagy miket fogunk csinálni asszem, mert ezt említette a Rita. Na majd meglátjuk mennyi valósul meg ebből.
Viszont annak nagyon örülök, hogy nagyon de nagyon kellemes az idő:) Most elég csak egy mellény...áááá tiszta jóóóó:D:D:D:D Végre majd csak ide ér a tavasz teljesen:) Na mondjuk innen az irodából nem sokat élvezhetek a jó időből, de majd később amikor szabad leszek már igen:) Szerintem ma is be fogok menni a többiekhez, úgy mint tegnap:) Remélhetőleg ismét olyan jó napunk lesz....:) Jaaj holnap április elseje:P Ha most a Dancsi itt lenne akkor őt orba-szájba lehetne szivatni:D hehe Na mindegy majd bepróbálkozok az Eránál, vagy a Vikinél, elvégre őket sem nehéz átverni:P:P:P:P
14:58-->
Na most aztán nem panaszkodhatom, mert volt melóm rendesen. Erdélyi városnéző utakat kellett feltölteni az iroda honlapjára. Elhihetitek elég piszmogós munka, amíg az adatokat át copyzom, képeket keresek, majd illesztek be stb...szóval nem rövid időt igyénylő munka. Kicsit furcsa volt, hogy épp Romániával kapcsolatban kellett dolgokat keresgélni. Akaratom ellenére is elkalandozott a gondolotam más felé is:):S Na mindegy. Uh...még csak 15 óra..pff..de sok idő van még vissza...és már most kezdem érezni, hogy fáradok. Hm mire kijutok innen kb megint úgy fogom érezni magam, mint tegnap, hogy levegőőőőő keeeell...
16:18-->
Na megint ügyesebb lettem egy fokkal:) Rita megmutatta, hogy hogyan kell megírni a pénztári bizonylatokat, ami arra vonatkozik, hogy mennyi kiadás és mennyi bevétel volt ebben a hónapban. Szóval ha most jól figyeltem, akkor elméletileg a későbbiekben ezt majd tudnom kell! :) Basszus most hallottam, hogy a combinók csak az Oktogonig járnak. Sajna teljesen nem hallottam, hogy miért de valami a Moszkva térnél van ha jól hallottam...pff remélhetőleg mire én megyek haza addigra helyre áll a rend!
DÉLUTÁN ÉS ESTE:
Meló után bementem a Marczira, ahol kivételesen sokan voltak az udvaron. :)
Elkezdtem Antiékkal dumálgatni, majd jóformán már csak Antival. Nagyon jót dumálgattunk. :) Most kezdtem azt érezni, hogy egy kicsit megnyílt nekem az Anti, mert olyan dolgokról beszéltünk, amikről eddig még sosem. :) Aztán Ő és Feri kihívtak a Vénuszba. Én meg úgy voltam vele, hogy ki megyek velük, mivel Bandi elvolt Dorinával, Viki meg fent a szobájában.
Kint is tök sokat beszélgettünk így 3-an. Olyan 21 óra után jöttünk el onnan. Felhívtam Bandit, hogy merre van és megbeszéltük, hogy a Mammut 2-nél talizunk. Itthon Arlett Bandi és Én még fent voltunk egy jó ideig. Hát ennyi.


2009. április havi horoszkóp
BAK

Vannak helyzetek, amikor nem az észérvekre, hanem a megérzéseire kell hallgatni. Még a racionális munkahelyi kérdésekben is! A Bak jegyben járó Plútó arra készteti, hogy szakítson néhány korábbi elképzelésével, megrögzött szokásával. Ez az életmódváltás pozitív irányba tereli a sorsát. A Jupiter anyagi téren, a Vénusz az érzelmekben hoz gyökeres változást. Április végére nemcsak a környezete, ön sem ismer magára.