2009. 07. 11.

Pihenős nap

Hy Mindenkinek!!!

A mai napon szinte szó szerint azzal telt, hogy majdnem egész nap feküdtem.
Reggel Era meg Rudi is leléptek. Era ment Dancsihoz matekozni, Rudi meg az egyik ismerőséhez látogatott el.
Én meg mivel keveset aludtam az éjszaka folyamán fogtam magam és ledőltem a nappaliban, és be is aludtam kb olyan másfél órára. Viszont végre nyugodtan tudtam aludni, mert nem köhögtem magam szana-szét. Olyan dél körül fölébredtem, majd mivel egész nap semmi értelmes dolgot nem csináltam, így fogtam magam és kicsit takarítottam itthon. Na nem kell nagy dologra gondolni, mert annyira azért nem merültem bele, csak egy kicsit port töröltem.
Közben ment a tv, mert Forma - 1 időmérő volt, de végül nem néztem végig, mert el - el szundikáltam rajta.

Kicsit később beszélgettem apummal msn-en, megmutatta a kamerába, hogy most milyen az a szoba, ahol anno én aludtam. Kicsit azért elérzékenyültem, mert már elég régen voltam otthon, és tökre honvágyam lett. Na mindegy ez van.

Ezek után szinte majdnem egyszerre ért haza Rudi meg az Era. Azért már vártam, hogy valamelyikőjük haza érjen, mert annyira azért nem jó egész nap egyedül lenni.
Era neki ült megnézni a leveleit, majd írt vissza néhány embernek. Rudi meg kaját csinált magának.
Én is készítettem kaját, ami hála istennek Erának is ízlett.
Most Era elszundított egy kicsit, mert mondta, hogy elfáradt ma.

Hát ennyi...