2009. 05. 02.

Május 1 --> Millenáris Park (Borfesztivál) Május 2--> Feri haza ment (4 éve már, hogy szerett kersztapám nincs köztünk:( )

Hali!

Tegnap:

Reggel felkeltünk, cigi+kávé. A délelőttöt itthon töltöttük. Feri meg Bandi felváltva gépeztek, én meg főztem, takarítottam meg ilyenek. Erával úgy volt meg beszélve, hogy olyan 15 óra körül jön hozzánk egy CD-ért, ezért nem mentünk be a Marczira egy ideig. Aztán mondta, Bandi, hogy csak hívjam már föl Erát, hogy nagyjából mikorra várható, mert már kicsit uncsiztunk itthon. Én még aludtam is egyet Feri karjaiban:P Végül az lett, hogy beszéltem csajszikámmal és bejött utánunk a koliba. Mivel május elseje volt így a város nagy részén rendezvények voltak. A banda nagy része, Miksa, G. Tomi, Reni, D. Tomi, P. Anti meg még néhányan kimentek a Millenáris Parkba, mert bor napok voltak. Era, Bandi meg Én bent maradtunk a Marczin még egy ideig, majd Era is lépett, mert ment a párjához (asszem). Aztán Bandival beszéltük, hogy mi meg haza jövünk és majd jelzünk Ferinek, hogy maradjon nyugodtan és amikor gondolja jön. Végül mondtam Bandinak, hogy menjünk be mi is és szóljunk Ferinek, hogy mi lépünk. Be is mentünk és persze a vége az lett, hogy ott ragadtunk. Bandi nagyon jól elvolt, úgy mint a többiek. Viszont nekem annyira sok kedvem nem volt sokáig ott dekkolni. Olyan 19:30 körül jeleztem is Bandinak, hogy én már mennék haza, de mivel Ő elvolt így tanakodtunk egy sort, hogy mi legyen. Aztán mondtam neki, hogy maradjon nyugodtan és majd jönnek akkor Ferivel együtt. De Bandi mondta, hogy együtt mentünk ki és így most tök cink lenne neki (vagyis a lelkiismeretének), hogy Ő tök jót "bulizik" én meg itthon vagyok. Aztán szó szót követett, végül úgy döntöttem, hogy végülis Feri sem sűrűn van Pesten, meg a társaság is ritkán van így együtt, úgyhogy maradtam. Aztán végülis egész jól elvoltam, igaz nem sokat beszélgettem, de ettől függetlenül fel találtam magam. Már nem punnyadtam annyira. :) A srácok sorra vették a borokat, és egyet - kettőt meg is kóstoltam. Volt köztük nagyon gagyi, viszont volt egy fehérbor ami nagyon de nagyon finom volt. Meg is lepődtem, mert én annyira nem szoktam fehérbort inni. De tök kellemesen csalódtam. Estére már kissé szét volt esve a banda, úgyhogy egy - két embert vissza kellett kísérni a Marczira. Onnantól kezdve, már megint azt éreztem, hogy minek vagyok ott és miért nem mentem inkább haza még idő előtt?! Aztán végül megoldottuk a dolgokat és mindenki épségben haza ért. Viszont tök kellemetlen volt, hogy taliztam Kokkenfakken barátommal (Norbival), meg a táncos Tibivel és megbeszéltük Norbival, hogy majd írok neki, ha megyünk haza, mert volt arról szó, hogy kinéz hozzánk. De mivel elég zűrzavarosra sikeredett az este, teljesen kiment a fejemből az egész. Sorry Kedves Szalai:):):):)
Remélem azért nem haragudott meg nagyon. Ma reggel írtam neki sms-t, hogy elnézést kérjek, remélhetőleg vette a lapot. :) Szóval úgy összegezve az egészet, voltak necces szituációk, meg olykor kellemetlen helyzetek, de ezektől függetlenül nagyon jó volt az este. :)

MA:

Reggel olyan 9 körül arra keltem, hogy csörög a vezetékes teló. Meg is lepődtem, mert nem sűrűn keresnek minket azon. Ördög Krisz nővére telefonált, mert Krissznek kikapcsolt a telója és nem tudta a PIN kódot. Mariann (Krisz nővére) elmagyarázta, hogy hol találom meg a papírokat és hála istennek meg is lett hamar. Aztán Ferivel lementünk boltba, mert egy darab kenyér sem volt itthon, úgyhogy azt vennünk kellett. Aztán a délelőtt eltelt, bár nagyon szar idő volt, mert hol esett, hol sütött a nap. Na mondom ez így izgi lesz. Végül mostanra egész jó idő lett. Na mindegy. Szóval a délelőtt eltelt. Bandi gépezett, aztán elkezdett mosni. Feri is ide ült a géphez néha. Én megint felmostam a lakást, meg a konyhában is rendet tettem. Majd TV-tünk kicsit, aztán kikísértem Ferit a Nyugatiba, mert ment haza. Amikor vissza értem, Bandi elment pancsizni (hozzáteszem még mindig a fürdőben van:P:P:P). Én meg addig is kihasználtam a lehetőséget és ide ültem. Nos eddig ennyi. Lassan viszont lépek, mert ma még egy falatot sem ettem, és most már kezdem ám érezni, hogy nem lesz ez így jó, úgyhogy megyek és kajolok valamit.
15:15--> Na a kajoláson túl vagyok, vagyis vagyunk, mert miután Bandi befejezte a fürdőzést ő is kajált. Amúgy a tegnap főzött pörit ettük, ami nem lett rossz, csak annyi a baja, hogy a hús nem puhult meg teljesen, meg kicsit odaégett, mert elfelejtettem egy picit. De az íze ettől függetlenül nem rossz:) Az előbb sms-tem Norbival, mert vissza reagált, hogy ne parázzak a tegnapi miatt, hogy elfelejtettem jelezni neki. Tök rendi, olyan aranyos sms-t írt:) Aztán az előbb megint írt, hogy nézzem meg milyen koncert lesz ma este a ZP-ben, úgyhogy erre írtam neki vissza. :)
21:25-->
Délután olyan 17 óra körül Bandival bementünk a Marczira a többiekhez, de út közben kiderült, hogy szinte mindenki kint van a Millenárison, úgyhogy mi is kinéztünk. Őszintén szólva alig időztünk ott, mert szerintem fél-háromnegyed óránál több időt nem voltunk kint. Most valahogy se Bandi sem pedig Én nem voltunk ráhangolódva az egészre. Aztán még vissza mentünk a koliba egy kávéra meg egy cigire, közben Páll Attival dumcsiztunk. Nos asszem röviden és tömören ennyi.
Jóóó éjt mindenkinek! Ja igen a Szalai Norbinak meg jó bulizást, mert ha minden igaz Ő már nagyban flash-el a ZP-ben:):):):):)

UI.: Ma van 4 éve, hogy keresztapukám nincs köztünk:(:(:(:(:( Néhány idézet, amit neki szánok, mert nagyon szerettem őt és a mai napig hiányzik:(

Tiéd a csend és a nyugalom, miénk a könny és az örök fájdalom.

Nagyon akartam élni még,
Érezni szívetek melegét.
Nem adta a sors nekem,
Elvámolta az életem.
Búcsú nélkül kellett elmennem,
Őrizzetek szívetekben.