2009. 04. 30.

Ballagás volt, Feri itt van, stb....

Csőőő Mindenkinek!

Ez a nap egész kellemesen telt. Reggel hajat mostam, takarítottam kicsit, aminek persze délutánra már semmi látszata nem volt. Na mindegy. Aztán 9 után nem sokkal megérkezett Feri:) Kávéztunk, cigiztünk és elég sokat beszélgettünk. Aztán elkezdtem főzni, mert már megint nagyon régen került rá sor. Pörköltet készítettem, amit félbe kellett hagynom, mert mentünk be a Marczira. Feri azért, hogy megnézze a többieket, hogy ki hogy van, nekem meg dokihoz kellett mennem már megint, mert a sebem most csúnyább lett. Mondta a Besze doki, hogy valószínűleg az a sok ülés nem tett jót neki, mivel nem úgy működött a vérkeringésem, ahogy kellett volna. Úgyhogy most az a nagy helyzet, hogy hétfőn már megint mennem kell a Kapás utcába a sebészetre. Hááát ez van, de majd igyekszem megint nagyon oda figyelni rá és akkor majd megint jobb lesz a helyzet. Aztán javarészt lent voltunk az udvaron, dumálgattunk, meg szívtuk egymás vérét....stb...stb...:) Ma volt a 4/G ballagása, és Ferivel mi is oda mentünk megnézni, de nem maradtunk végig, mert láttuk, hogy Miksu és Bandi is idő előtt leléptek, így mi sem maradtunk tovább. Meg igazság szerint nem is volt olyan nagy durranás szerintem. Aztán szocmunkás után kajtattunk Erikával, mivel bent hagyta a cuccait Vikinél, és addigra már Viki meg Anna haza mentek, Vénuszt meg nem találtuk sehol. Majd végre nagy nehezen megtaláltuk a Bakonyi Ágit és Ő nyitotta ki nekünk az ajtót. Era elhozta a cuccait, majd mi léptünk is haza. Bandi és Feri még maradtak bent a Miksu és a többiek miatt. Haza érve folytattam a pöri főzést de már Erika is segítséget nyújtott:):):):) Az eredmény magáért beszél, mert mind elfogyott:):):):) Szóval ismét bebizonyosodott, hogy nem is főzök olyan rosszul....hehehe (legalább valamiben jóóó vagyok:P:P:P:P). Most még egy ideig szerintem fent leszünk, bár Feri már - már alszik itt mögöttem az ülőgarnitúrán:):):):) Bandi valami filmnek az extráit nézi, Erika meg nemrég lépett haza. Nos ennyit mára! puszi drágáim:):):):):) buona seraaaaaa

Lesz még jobb is ebben biztos vagyok:):):):):)

Hi!

A tegnapi nap elég vegyes érzelmeket keltett bennem. A napom jól indult de a végére már nem alakult ilyen fényesen. Na mindegy. Délelőtt EFT-m volt, összeült a szoc. munkásom a pszihológusom, a tesitanárom, Bán meg Én és átbeszéltük, hogy ebben a fél évben mennyiben változott az életem és én magam. Sok pozitívumot soroltak fel, mert azt látják, hogy sokban önállósodtam, kiegyensúlyozottabb, és magabiztosabb lettem. Ezek nagyon szép és jó dolgok. Persze még sok minden van amiben változnom kell, de legalább már elindultam egy aránylag jónak mondható úton:)
A napom további része viszont már nem volt ennyire jó. Sajnálatos módon Vikivel most nagyon rossz a kapcsolatunk:( Nem nagyon tudunk egy hullámhosszon gondolkodni és ez ellentéteket szül kettőnk között. Remélhetőleg ha csillapodnak a kedélyek, akkor a viszonyunk is új erőre kap és el tudjuk felejteni ezt az időszakot.
Viszont ettől függetlenül elvoltam Erával és Kokkenfakken (Norbi) barátommal:):):):) Kimentünk a Moszkva térre szenyát kajolni, mert Kedves Szalai Úr éhes volt:) Aztán még ott helyben nagyon sokat beszélgettünk mi 3-an. Próbáltuk Erának elmagyarázni 1 - 2 dolgot, hogy fel nyissuk a szemét. Remélhetőleg azért valamilyen szinten sikerrel jártunk, de ez majd idővel úgyis kiderül. Aztán Norbi beült egy netezőbe chat-ni az Ő szíve választottjával, Era haza lépett Én meg vissza mentem a többiekhez. Bandi és Viki elég jól el lehettek, mert nem sokat voltam a társaságukba. Lent az udvaron Dorinával, Annával, Ricsivel és Szisszel voltam. Annyira sokat én nem csatlakoztam bele a beszélgetésükbe, inkább csak úgy hallgattam. Igazság szerint nekem nem Ők az igazi barátaim így én csak úgy elvoltam köztük. Aztán kicsit később Antival dumálgattam egy keveset, majd Tari Feritől kértem egy - két tanácsot, hogy Ő mit tenne az én helyzetemben. Elmeséltem neki, hogy most mit érzek és tök aranyos volt, mert azt mondta, hogy sokat nem veszíthetek, szóval tegyek úgy ahogy a szívem diktálja. Na mindegy ezt most inkább hagyjuk.
Este fele Dorina, Ricsi és Bandi próbáltak és elénekelték a kedvenc zenémet amit ők kreáltak. :) Aztán Dorina is tök ari volt, mert Ő is öntött belém egy kis önbizalmat és ez tőle nagyon jól esett:)
Most azért nem kell megilyedni, mert nem olyan gáz a helyzet, csak volt már jobb is....Ennyi. De majd teszek róla (vagy legalábbis igyekszem), hogy sokkal de sokkal jobb legyen:):):):)
Dancsi, remélem majd valamikor jelentkezel, hogy mizu van veled mostanság, mert amióta haza jöttünk nem igazán tudok rólad semmit:(
Minden jót mindenkinek:):):):)

pusszantós

2009. 04. 27.

Boldog névnapot kis Tüncikémnek:) Norbis, flash-lős nap:)

Csumiii!!!

A mai nap elég gyorsan telt el. Sajna nem tudtam sokáig aludni, mert eléggé hozzászoktam már a korai keléshez, így kb 7 körül már fent voltam. Kávéztam, cigiztem majd összeszedtem magam. Délelőtt itthon dekkoltam, mert sulim nem volt. Megnéztem az Esmeraldát, majd elmentem az Oktogonra és benéztem Ritához, ahol a gyakszim volt. Ott töltöttem egy kis időt, elmeséltem Ritának, hogy milyen élményeim voltak Dániában.
Aztán haza jöttem. Arlett is itthon volt. Tv-tünk, beszélgettünk. Aztán Én nagyon bepunnyadtam, mert nem éreztem jól magam. Nem tudom mitől lehet, mert azelőtt meg semmi bajom nem volt. Tökre álmos voltam, rossz volt a közérzetem, és olyan érzésem volt, mintha lázam lett volna.
Délután nagyban néztem a Tv-t amikor felhívott az Erika, hogy megyek-e ma be a Marczira. Mondtam neki, hogy igen, de majd csak olyan 17 óra körül, mert szeretném megnézni Esmeraldát. :) A film közben felhívott a Gizi (psziho ) is, mert holnap már szeretne velem beszélgetni, hogy mi a helyzet nálam, mivel már rég dumáltunk és akkor nagyon kivoltam lelkileg. Meg mondta, hogy szerdán lesz EFT-ém (Egyéni Fejlesztési Terv). Ahogy vége lett Esmeraldának bementem a koliba, mert bent volt Era meg Norbi is :) Nagyon de nagyon jókat beszélgettünk. Norbi kokkenfakkenes, űberfasza beszólásai már hiányoztak ám nagyon. Nagyokat flash-tünk:):):):) El tudjátok képzelni?! Aztán Bánnal is váltottam néhány szót, majd kimentem Erával és Norbival egy közeli netezőbe. Norbi szeretett volna képeket feltenni iwiw-re de sajnálatos módon nem jött össze. Aztán mondta, hogy még megpróbál kommunikálni egy lánnyal, így Erával vissza mentünk a koliba. Bent Bandi Era és én diskuráltunk, Viki meg fent punnyadt a szobájában. Aztán mondtam Bandinak, hogy én lépek mihelyst csörget Norbi, mert úgy lett megbeszélve, hogy csörget, ha végzett és eljön velünk a Blahára. Aztán persze Norbi hamarabb odaért a koleszhoz, így a kapu előtt csöveltünk, mert Bandit vártuk, hogy vánszorogjon le Vikitől. Nagy nehezen le is jött, és el tudtunk indulni. Elmentünk a Moszkvára mert Norbi meleg szenyát szerett volna enni, de nem volt olyan, amilyet akart, így fogtuk magunkat és haza jöttünk. Itthon meleg virslit ettünk, sajttal, ketchuppal és mustárral. Norbi és Bandi még tejet is ittak hozzá. Aztán megpróbáltuk itt feltenni a képeket Norbinak de itt sem jártunk sikerrel, mert nem ismerte fel a gép a pendrive-ot. Sorry Norbiii. Most a Fábry-t nézzük és Norbi itt nevetgél mellettem Bandival együtt:)
ennyiiiiiii.....Jóóócccaaakkkáááát:)

UI.: BOLDOG NÉVNAPOT AZ ÉN KIS KERESZTLÁNYOMNAK, ZITÁNAK:):):):):)

2009. 04. 26.

Szombati élményeim

Jó reggelt!

Húha na nézzük....tegnap sajna nem tudtam írni, mert nem igazán volt rá lehetőségem. Igaz a délelőttöt itthon töltöttem, de akkor még nem történt semmi extra, amit érdemes lett volna leírni.
Bandi aránylag hamar lelépett itthonról, mert ment be a Marczira Vikihez, így én egyedül maradtam itthon. De nem kell félteni, mert elvoltam...zenét hallgattam, gépeztem, mostam...stb.
Majd olyan 10:30 körül felhívtam Szabinát, hogy akkor hány óra körül talizunk az Őrsnél. 13:00 órára beszéltük meg a "randit". Fél 1-kor el is indultam itthonról és még jól is tettem, mert kiderült, hogy Szabina hamarabb végzett a dolgaival, mint gondolta és így Ő várt rám:) Őszintén szólva furcsa érzés volt látni őt másfél, 2 hónap után. Ő egyből a nyakamba "ugrott" de én valahogy nem igazán tudtam hogy kezelni a helyzetet. Nem éreztem úgy, hogy nekem is ugyanezt kellene tennem. Persze megöleltem de nem úgy ahogy Ő engem. Na mindegy. Aztán hozzájuk menet a buszon végig dumáltunk. Amikor oda értünk hozzájuk már alig vártam, hogy lássam Zitát:):):):) Nagyon furi volt, mert valószínűleg nem nagyon ismert meg a kis Tüncikém, mert nagyon szégyenlősen viselkedett amikor meglátott. :) Aztán idővel megolvadt a jég és minden olyan volt mint régebben. Nagyon sokat játszottam Zitával, meg Ő is húzta a fölsőmet, ha azt akarta, hogy menjek vele ide - oda....nagyon kis cukorfalat volt:):):):) Aztán Szabináék kitalálták, hogy csináljunk palacsintát, így azt ettünk ebédre mondhatni. :) Punkyval is megbeszéltem a nézeteltérésünkte. :) Délután pedig lementünk mind a 4-en sétálni a közeli tóhoz. Gyönyörű idő volt, úgyhogy tökre megérte. Amikor már vissza fele sétáltunk mondtam Szabináéknak, hogy én már nem megyek fel hozzájuk, hanem inkább lépek haza. Aztán Punky-tól és Zitától elköszöntem még a buszmegállóban, Szabina pedig elkísért az Örsig. Beültünk az Árkádba meginni egy NORMÁLIS kávét, sokat beszélgettünk főleg az Ő életéről. Aztán lassan elköszöntem tőle és mentem a metróhoz, és ott meg összefutottam Lacival (az egyik segítő volt Dániában). Na akkor még vele is dumálgattam kb fél órát. Mindezek után még benéztem a Marczira mert nem volt kedvem egyedül itthon kuksolni. A Mammutnál összefutottam Arlettal, kérdezte hova megyek, mondtam neki, hogy be a többiekhez. Akkor Ő is csatlakozott, mert mondta, hogy a párja még melózik így majd csak késő este taliznak. 20 óra után értünk be a koliba, beszélgettünk Ricsivel, Bandival, egy kis ideig Dorina is ott volt. Olyan 21 óra körül leléptünk és haza jöttünk. Bandival elkezdtünk kajolni, Arlett vissza ment Budára a párjához. Kaja után kimentünk cigizni, nagyon de nagyon jókat beszélgettünk, nosztalgiáztunk, aztán Bandi elment aludni. Én hajnali 2-kor tértem nyugovóra, mert még írtam 1-2 e-mailt néhány embernek:)
Nos ennyi a tegnap.
Hogy ma hogy s mint lesz még nem tudom, mert nincs kiforrt tervem, hogy mit csinálok majd, de gondolom benézek a Marczira, és majd ott elleszek, mint általában mindig:):):):):)
pusz

2009. 04. 24.

Újra itthon Dánia után

Dániai képek
Arlett vidáman


gyönyörű

a stégen

a tengernél:)


a szobám

itt laktunk

Laci hülyéskedik

Egmont High School


Dancsi és Kata söröznek:)

Megtaláltam életem párját:):):):)

Anna&Dancsi&Zoli


Legoland-ben

Kata&Én&Dagmar



Én és a fincsi gelato italiano

nem normálisak:P

a szerelmem:):):):)

Anna és Dancsííí

Clubbolás Dancsinál

Arlettal az egyik dániai intézményben

"lobog a tábortűz"

Mikkel (szőke hajú srác) énekelt és gitározott

szeri



Helló mindenki!

Ismét itthon vagyok hazai földön:) Tudom kissé elhanyagoltam a blogom írását, de amíg Dániában tartózkodtam nem sok időm volt írogatni, de most igyekszem bepótolni, ami még kimaradt.
Ugyebár leírtam, hogy voltunk Legolandbe, ami nagyon nagy élmény volt számomra, mert kicsit vissza csöppenhettem a gyerekkoromba:) Két kütyüre is felültem, az egyik jó magasra felvitt és onnan készítettem képeket, a másik pedig szellemvasút féleség volt, ahol volt egy kis halálfélelmen is, mert elég éles kanyarokat vettünk. Szegény Dancsit viszont tökre sajnáltam mivel nem tudott sehova sem felülni, mert még gipszben van a lába és így nem mert kockáztatni. De ettől függetlenül igyekeztem mindig úgy alakítani, hogy ne szontyolódjon el nagyon és legyen jó kedve. Remélhetőleg sikerült is egy kicsit. Megmondom őszintpén nem emlékszem pontosan, hogy melyik nap mit csináltunk, úgyhogy megpróbálom összegezve leírni, hogy milyen tapasztalatokkal és élményekkel lettem gazdagabb az ott létem alatt. Szóval Dánia egy csodálatos ország, nagyon tiszta. A házak is nagyon kis kedvesek, viszont nagyon furcsa volt számunkra, mert nem olyan magasak, mint itthon. A dán emberek többsége az én meglátásom szerint nem a legbarátkozósabbak, ők nem kezdeményeznek beszélgetést, ha te nem mész oda hozzájuk. Ez számomra kicsit csalódás, mert most ők fogadtak minket, és kb ugyan úgy viselkedtek, mint itthon. Mondjuk ettől függetlenül akikkel itthon összespanoltunk, azok kint is köszöntek mindig és néha dumálgattunk is velük egy keveset. Viszont legtöbbször csak délután voltunk a suliban, mert délelőtt programjaink voltak. Voltunk egy kimondhatatlan nevű faluban vagy várodban, ahol megnéztünk néhány intézményt. Az egyik ilyen hely egy mozgássérült embereket foglalkoztató cég volt és itt egy dán hapika elmesélte, hogy náluk, hogyan működnek a dolgok, a mozgik hogy dolgoznak stb... Nagyon érdekes volt, és rá kellett döbbenünk, hogy az ő helyzetük sokkal jobb és kedvezőbb, mint a milyénk. Aztán elmentünk egy lakóotthon féle helyre, ahol koponya sérült és súlyosan sérült emberek laknak. Az épület nagyon modern, és a benne lévő felszerelések is mind az ott élők életét sokban megkönnyíti. Voltunk egy iskolában is, ahol 17 éves kortól nem tudom pontosan hány éves korig foglalkoznak mozgikal. Itt nagyon sok fejlesztő óra folyik, ami arra is jó, hogy az emberek társaságban legyenek. Este amikor vissza mentünk, megkajáltunk és este buli volt. Őszintén szólva a dánok egyáltalán nem úgy buliznak mint mi. Az a fajta zene, amit ők szeretnek az nekünk annyira nem volt nyerő, de ettől függetlenül azért igyekeztük jól érezni magunkat. Dancsival is nagyon sok időt töltöttem az ottlétem alatt és nagyon jókat beszélgettünk. Igyezetük egymásban tartani a lelket és őszintén szólva nekem ezek a kis lelki dumálgatások nagyon jót tettek. Érzelmileg rengteget változtak bennem a dolgok és most már másként állok Z-hez is, mert már nem érzem azt, hogy hiányzik vagy ilyesmi. Szóval köszi Dancsi, sokat jelentett, hogy ennyit beszélgettünk:):):):):)
Sajna néha voltak konfliktusok és nézeteltérések a magyar gárdában, mert már mindenkiben nagy volt a feszültség, de igazából engem hála istennek annyira nem érintett ez az egész. Persze egyszer - kétszer nekem is voltak nehezebb pillanataim, de többségében nagyon jó volt az egész.
Most nem jut eszembe más, de ha lesz valami, akkor leírom.

2009. 04. 17.

Aarhusban voltunk városnézésen és a Skanzent is megnéztük.

Halihó!

Tegnap este a buli nem volt nagy szám, de ez főleg a gagyi zene miatt volt. De ettől függetlenül megpróbáltam jól érezni magam. Elég későn feküdtem le, volt vagy hajnali egy óra mire ágyba kerültem. Ma reggel szokás szerint korán keltünk mert a reggeli 8:30-ig van csak. Viszont ma le is késtük az Arlettal, mert sok időbe telt mire elkészülődtünk.
Délelőtt egy előadáson vettünk rész, ahol a dán mozgássérült emberek helyzetéről volt szó. Érdekes téma volt, csak kissé hosszúra nyúlt, így a vége felé már mindenki nagyon unta az egészet. Szinte a fél társaság aludt, vagy csak úgy nézett ki a fejéből. Készítettem is néhány képet, némelyik elég vicces lett szerintem. Az egyik segítő, Laci annyira bealudt, hogy ahogy könyökölt az asztalon lecsúszott a keze és akkor eszmélt fel, hogy bealudt. :D Az előadás után úgy volt hogy 11:30-kor ebédelünk, de az Andor Csaba kitalálta, hogy inkább vigyünk a suliból néhány szendvicset és majd út közben eszünk. Mondtuk neki, hogy mégis csak hamarabb kellene enni, mert akik lemaradtak a reggeliről, már igen éhesek voltak. Így Arlett és Én vettünk is ki egy-két szendvicset és neki kezdtünk enni. Utána mindenki beült az autóba és bementünk Aarhusba. Ott bementünk a Skanzenba, ami szép és érdekes volt, de annyira nem nyerte el a tetszésünket, mint ahogy arra számítottunk. Rengeteget sétáltunk, de az út nagyon szar volt. Aztán benéztünk a városba, és ott is körbe sétáltunk szinte mindent. Szerettem volna venni néhány kisebb ajándékot az otthoniaknak, de nem igazán jött össze, mivel itt minden baromi drága. Olyan 17 óra körül vissza jöttünk a suliba, meg vacsoráztunk(most kivételesen nagyon fincsi kaja volt), aztán most állítólag megint lesz valami buli. De eldöntöttük az Arlettal, hogy ha megint olyan lesz, mint tegnap, akkor mi megyünk aludni, mert mostmár ránk fér egy kiadósabb alvás.
Asszem ma ennyi történt.
puszi mindenkinek

2009. 04. 16.

We are in Denmark....YEEEEEEES

Hi Mindenki!

Itt vagyok Dániában és nagyon de nagyon jól érzem magam!!!! Ide fele az út rettentő hosszú volt, és fárasztó is egyben. 14-én reggel Arlettal tök korán felkeltünk, gyorsan elkészülődtünk, majd átmentünk a főnővérhez, Gabihoz, mert Ő vitt be minket a Marczira. Úgy volt, hogy 7:30-kor indulunk, de mint mindig ebből sem lett semmi, mert valamikor 9 körül indultunk neki a nagy útnak. Azért láthatóan mindenki nagy izgalomban volt, de ugyanakkor álmosak is voltunk. Utunk első napja marha hosszú volt, szét ültük a hátsónkat rendesen, és emiatt többször meg is kellett, hogy álljunk pihizni. Ahogy Csehországba értünk én szinte végig aludtam, mert akkor már alig bírtam nyitva tartani a szemem, mivel reggel 5 óra óta fent voltam. Húúú a cseheknél rettentő rossz az út, végig zötykölődtünk. Arlettalmár nagyon készen voltunk miatta. Alig vártuk, hogy megálljunk pihenni. Németországban, Drezdában volt szállásunk, de odáig is rengeteget kellett utazni. Viszont az ottani szálloda kárpótolt minket, mert egyszerűen nagyon szép szálloda és az emberek is nagyon barátságosak voltak. :D Este nem mentünk egyből aludni, mert akinek volt kedve az mehett várost nézni. Hát én nem akartam kimaradni belőle, úgyhogy fáradság ide vagy oda elmentem. És nagyon meg is érte, mert Drezda egy csodálatos város. A történelme valami hihetetlen, mert állítólag anno (nem tudom hányadik században) lerombolták az egész város. De mostanra valami álomszép város alakult ki belőle:) Az épületek álomszépek, és a házak is nagyon egyszerű építésűek, de szerintem ez teszi olyan különlegessé.
Innen a dán határ még baromi messze volt, úgyhogy rendesen fel kellett készülnünk, hogy még nagyon hosszú út vár ránk. Ahogy beértünk Hamburgba Arlettal csak ámultunk és bámultunk, mert nagyon lenyűgöző város. Csadaszép házak vannak ott, nagyon nagy a tisztaság. Ott nem olyan, mint Magyarországon, nincs sehol eldobálbva szemét, vagy cigicsikk, vagy ilyesmi. Arlettal el is határoztuk, hogy oda költözünk.....hehehe.
Hamburgtól, még kb 2 - 3 órát utaztunk a határig, de el sem tudjátok képzelni milyen felemelő érzés volt amikor megláttuk a Dánia (Denmark) feliratot. Mindenki ujjongott, és szerintem egy kicsit meg is könnyebbült, hogy végre dán földre értünk. Onnantól kezdve nagyobb volt a lelkesedés, mert tudtuk, hogy már nincs messze a cél. Igaz a dánok este 8-ra vártak minket, ehelyett mi olyan 22 óra körülértünk oda. Már elég sötét volt, és nagyon de nagyon hideg. Majd szét fagytunk. Azért nem gondoltuk, hogy ennyivel hidegebb van/lesz itt, mint otthon. Andor Csabi, meg már nem tudom ki bementek az épületbe keresni valakit, hogy megjöttünk, és mutassák meg, hogy hol leszenk a szállásaink. Közben kijött Dancsi és Zoli is üdvözölni minket. :) Dancsi nagyon aranyos volt, mert ahogy meglátott szinte a nyakamba ugrott, és nagyon szorosan megölelgetett. :) Zolinak is oda "böfögtem" egy helló-t, de vele nem foglalkoztam különösképpen.
Aztán egy dán hapika megmutatta a faházainkat, és mindenki elfoglalta a helyét. Mi 5-en vagyunk egy házban: Arlett és Én, Márti (személysegítő) és Icuka, és a nappaliban alszik a szocmunkás csaj, Andi. A ház nagyon modern, és kellemes hangulatú. Bennem nagyon furcsa érzést kelt, hogy milyen nyugalom, csönd és béke van itt. Nagyon távol vagyunk a város zajától:D És ami még ennél és felemelőbb, hogy kb 50 méterre vagyunk a tengertől, szóval a szobánkból simán lehet hallani a morajlást. Ez az egész álomba illő de tényleg. Ma reggel (16-a) elég korán keltünk, mivel azt mondták, hogy 7:30-tól van reggeli. A mi házunkban mindenki időben elkészült, és átsétáltunk ide az Egmondi suliba, mert itt van az étkezés minden nap. Persze a többiek még sehol nem voltak, úgyhogy kb 15-20 percet dekkoltunk a hidegben, mire kijött valaki és mondta, hogy be lehet menni kajálni. Nem is kellett kétszer mondani, mert kb úgy vonultunk be, mint a heringek. Viszont a reggeli nem volt valami nagy szám. Elég ízetlen itt minden. Igaz, hogy én amúgy sem eszek túl sózott kajákat, de itt ez azért túlzás. Nem is tudom, hogy itt használnak-e sót vagy ilyesmi, mert sótlan a kaja nagyon. Na mindegy, ez kicsit csalódásként ért minket, de Arlettal azért picit örültünk is neki, mert így elég valószínű, hogy nem fogunk elhízni. :D Kaja után sétáltunk. Lementünk néhányan a tengerhez, képeket csináltunk, volt, aki kagylókat szedett stb... Én voltam olyan merész, hogy a stégen végig sétáltam, hogy még inkább átérezzem az egésznek a hangulatát. Őszintén bevallom, azért paráztam kicsit, mert amerre csak néztem víz volt és ez picit megrémisztett, főleg mivel nem tudok úszni, és végig attól paráztam, hogy beleszédülők a tengerbe. De persze ez hülyeség, mert elég széles a stég ahhoz, hogy ilyen ne forduljon elő. :D Eztuán kicsit visszavonultunk a házunkba, és pihiztünk kicsit, mert a sok víz és az erős szél kiszítva az energiáinkat. Olyan 11:30 körül ismét átjöttünk a suliba, mert ebéd idő volt. Rájöttem, hogy itt kb az egyetlen ehető dolog az a saláta. Szóval én zöldséget eszek zöldséggel:) Délután a suli igazgatójának a felesége körbevezett minket a suliban és elmesélte, hogy hogyan jött létre ez az egész létesítmény. Őszintén megmondom nem mindig volt világos mit mond a nő, de azérttök büszke is voltam magamra egyben, mert sok mindent meg is értettem...:):):):):):) Aztán mondta a nő, azt hiszem Angi-nak hívják(Endzsinek kell ejteni), hogy elsétálunk egy kikötőhöz, ami nagyjából 1 km-re van innen és ott megmutatja, hogy milyen hajói, és vitorlásai vannak a sulinak. Aséta nem volt rövid, de nagyon jólbírtram magamhoz képest. (egyszer sem kellett megállnom pihenni :P). A kikötő is nagyon szép volt, csináltam ott is néhány képet. Aztán még ott bementünk valami udvar szerű helyre és kávéztünk, teáztunk, ettünk sütit, és közben Angi elmeséte, hogy hogy lett övék a kikötő meg még sok egyéb más dolgot. Vissza fele menet bementünk egy közértbe, hogy vegyünk innivalót, meg valami normális kaja szerű dolgot, de mivel nagyon drága volt minden így én csak rágót vettem. Arlett vett szörpit. Aztán vissza jöttünk, és bejöttünk a suliba, mert vacsiztunk. Most buli van éppen, úgyhogy lassan én megyek is és megnézem, hogy hogyan buliznak a dánok. :D Puszilom az otthoniakat, nagyon hiányzik mindenki!!! :)

Jó éjt

2009. 04. 13.

készülődés...izgalom ezerrel:)

Eddig nagyon gyorsan telt a nap. A délelőttöm java azzal telt, hogy összepakoltam a cuccaimat, amit viszek magammal Dániába. Lesz két nagy táskám, egy hátizsák, meg a kis fekete táskám. Hm...mit össze stresszeltem, hogy mindent bepakoltam-e. Viszont ahhoz képest, hogy tegnap még azt hittem, hogy ma egész nap pakolászni fogok elég hamar bepakoltam mindent.
Most még hajat kellene mosnom, mert holnap reggel erre már nem lesz időm, mivel Gabi (főnővér) nagyon korán fog értünk jönni. (5:45 - 06:00 között). Arlettal felhívtuk, és mondta, hogy hol talizzunk és bevisz minket a Marczira.
Még csak most kezd bennem igazán tudatosulni, hogy holnap már indulunk. Úristeeeen...és szerdán már Dániában leszünk. Annyira de annyira hihetetlen. Apum is felhívott ma, hogy minden oké-e és, hogy összepakoltam - e már. Megbeszéltük, hogy még holnap beszélünk mielőtt átmegyünk a határon. Még Bandit is föl kell hívnom majd, hisz megígértem neki:):):):)
Arlett most ment el, mert még ki akarja használni a kis idejét, amit a párjával tölthet. Aztán majd elmegyünk fagyizni, amikor visszajött, és utána még lemegyünk a boltba, mert nekem még cigit kell vennem. Jaaaj istenem olyan lustának érzem magam. Biztos azért is van ez, mert már izgatott vagyok. :):):):) Amíg Dániában leszek valószínűleg nem fogok tudni minden nap írni nektek, de majd utólag igyekszem bepótolni. :) Az tuti, hogy sok - sok képet fogok csinálni, mert szeretném megörökíteni minden olyan pillanatot, ami emlékezetes lesz számomra a későbbiekben is. :)
Most búcsúzom, aztán majd nem tudom mikor de majd írok. Addig is mindenkit puszilok.
Bandi és Viki vigyázzatok magatokra nagyon!!! :):):):):)

2009. 04. 12.

uncsi vasárnap

Csáóóó

Ez a hétvége elég uncsi úgy ahogy van. A tegnapi napom sem volt valami nagy durranás. Mondjuk este már jobb volt, mert Arlettal elmentünk sétálni, meg a párjáékhoz, mert a cicát meg kellett etetni meg itatni. Aztán meg elmentünk a Batthiányira palacsintázni. Hát kb a tegnap csak ennyi volt ami pozitívnak mondható. Ma aránylag korán keltem fel. Egyből elkezdtem mosni, mert volt még jó néhány dolog amit ki kellett mosnom. Vagy 3 adagynyi ruhát mostam asszem. De azért mert, volt olyan pl a kabátom, amit nem lehet mással egybe mosni. Közben kitakarítottam a lakásban, hogy ne úgy hagyjuk itthon, hogy por van. Igazából nagy kosz nem volt, de mivel egyre gyakrabban hagyjuk nyitva az ablakokat, így azért a sok por, meg piszok bejön.
Aztán gépeztem kicsit. Megnéztem mindent, ami érdekelt: iwiw, freemail, hotmail, blog...
Majd bár utálok vasalni, de csak neki fogtam annak is. Most egyenlőre csak a nadrágjaimat vasaltam ki ... elhihetitek az is elég volt. :) Remélhetőleg a ruháim is megszáradnak keddre.
Jaaaj nagyon furi egyedül lenni itthon. Nem jóóóó:(:(:(:(:( És most még csak azt sem tudom, megtenni, hogy bemegyek a Marczira, mert szerintem mindenki haza ment, így meg minek.
Majd később le kellene mennem a boltba még venni cigit, de valahogy nagyon nincs kedvem kimozdulni. Illetve lenne, csak nem egyedül. Na mindegy. Ma este már itthon lesz Arlett, úgyhogy no para. Végre lesz kihez szólni:)
Az előbb hívott apukám, hogy mi a helyzet velem. Mondtam neki, hogy rendben vagyok, és minden rendben van:) Azért lehet, hogy jó lett volna haza menni, de már késő bánat. Majd Dánia után megyek. Akkor jobb is lesz, mert legalább lesz miről mesélni, hisz biztosan nagyon sok élménnyel fogok haza térni:) Meg ugye megígértem apukámnak, hogy majd csinálok sok - sok képet:)
Na asszem ennyi egyenlőre. Ha lesz valami írok még.

2009. 04. 10.

Elkezdődött a tavaszi szünet:) Bandi haza ment:(

Halihóóóóóóó!

Hááát igen itt a szünet, ami nekem most annyira nem nagy cucc, mert itt maradtam Pesten. Sőt most annyira még nem is örülök neki, mert elég szar a Bandi nélkül. Eddig a legtöbb esetben úgy volt, hogy van én léptem haza hamarabb, vagy együtt, így még nem nagyon.
Jóóó végül is nem para, mert szerintem el leszek és föltalálom majd magam, hisz azért lesz elég dolgom...pakolászás, mosás, vasalás, meg ilyen apró-cseprő dolgocskák. Szóval van olyan érzésem, hogy unatkozni nem nagyon fogok:)
Na a kis bevezető után nézzük milyen napom volt eddig....
Először is reggel direkt időben föl szerettem volna kelni, mert 9-re oda kellett érnem a fogdokihoz. Persze kb 7:30 körül keltem fel, úgyhogy akkor már azért nem lehet tötyörögni annyira. Gyorsan fölöltöztem, rendbe szedtem magam, meg hasonló ilyenek, majd Bandival kimentünk egy cigire. Aztán én le is léptem, mert tartottam attól, hogy nem érek oda időben. De megsúgom, nagyon jól számítottam ki az időt (akaratom ellenére) és kb 8:53 körül már abban az épületben voltam ahol a doki is van. Na ugye nem is vagyok olyan kis szerencsétlen:P:P:P:P Mint általában a fogdokiknál, itt sem volt valami kellemes, de legalább a dokinő nagyon szimpatikus volt, és nem csak a fájós fogamat kezelte le, hanem még azon kívül kettőt. Na mindegy, de legalább most egy ideig biztos rendben lesznek, legalábbis bízom benne:) Aztán mivel nagyon szép idő volt egséz nap, így gondoltam egyet, és a Margithíd Budai részétől elsétáltam a Mechwart ligetig. Nem mondom, hogy nem fáradtam el, de azért tök kellemes volt számomra az a "kis" séta. Úgy érzem annyi pont kellett is. De azért a Mechwart-nál fölszálltam a combinóra, mert nem mertem bevállalni még egy megállónyi sétát. De tök büszek voltam magamra, mert így is aránylag rövid időn belül beértem a Marczira. :) Amikor beértem felhívtam Bandit, hogy jöjjön le a földszintre mert nem volt kedvem fölmenni. Le is jött. Közben Anti is oda jött hozzám/hozzánk és beszélgetésbe elegyedtünk. Aztán el kezdtük intézni Bandi utazását, mert nem találta meg a 90%-os kedvezményes utazásáról szóló kis papírkát, így körbe jártuk a marczit, hátha valaki tud segíteni, hogy ne kelljen teljes áru jegyet venni. Sajnálatos ,ódon nem nagyon voltak segítőkészek odabent, így elindultunk a Keletibe és Bandi vett le pénzt a kártyájáról. Aztán elmentünk a Blahára, és onnan vártunk egy alacsony padlós buszt, ami kivisz a Keletibe. Amikor kiértünk Bandi elment jegyet venni, majd elsétáltunk az egyes vágányhoz, amihez kellett egy nagy kerülőt tenni. Szóval azért elfáradtam rendesen. Aztán Bandit föltették a vonatra, ott még beszélgettünk 3-an, majd elment a vonat. Aztán a bajáratig együtt mentünk Miksuval, majd szét váltak útjaink, mert Ő buszozott, én meg metróztam. Kb 14:30 körül értem haza. Itthon van Arlett és a párja, akit szintén Bandinak hívnak. :) Gyorsan tettem be egy adag mosni valót, és közben nézem Esmeraldát. :) Az előbb mondta Arlett, hogy lehet, hogy még ma elmegyünk sétálni valamerre:):):):):):):) Hát ennyi lenne. Sok cupp

2009. 04. 09.

egy nap a szüleimmel

Hy!

TEGNAP:

Nagyon mászkálós napunk volt. Bent a Marczin megkaptuk a papírjainkat végre. Aztán Arlett elment ügyeket intézni, én meg addig bent maradtam, és elmentem a Beszéhez, és azt írta az orvosi papíromra, hogy semmi akadálya annak, hogy menjek Dániába. :):):):)
Miután Arlett visszaért leléptünk a koliból és elmentünk az Oktogonra az utazási irodába, ahol gyakszin voltam, és Arlett meg 2 barátnője befizették a Görögországi útjukra a pénzt. Aztán Arlettal elmentünk egy jó nagyon sétálni. Beültünk egy helyre, ahol ittunk koktélt, beszélgettünk kicsit, aztán elmentünk a Király utcába egy turkálóba, ahol végre találtunk Bandinak bőrkabátot, aminek mondanom sem kell rettenetesen örült:):):) Aztán elkísértem Arlettot szoliba. Haza jöttünk ettünk, én beszéltem anyummal telón. Tv-t néztünk, neteztünk, majd 21 óra után kicsivel megjött Bandi. Szegény nagyon szarul járt, mert hajat akart festeni, de a festék kifolyt így ez elmaradt. Olyan 23 óra után elmentünk aludni.

MA:

7 körül keltem. Arlett még itthon volt, de nem sokáig mert megint el kellett intéznie néhány dolgot. Én fogtam magam és kitakarítottam a lakást. Most sokkal kellemesebb az egész légkör így:):):):) Szeretem ha rend van itthon. Aztán rendbe szedtem magam, kimentem egy cigire és egy kávéra és közben felhívtam a szüleimet, hogy mikor érnek ide. Majd kaptam egy sms-t a volt pasimtól, Lalitól...tökre meg is lepődtem, mert már jó ideje nem írt és nem is keresett. Majd megjött Arlett (most épp kajol) :P Délután megyünk fogdokihoz, mert fájdogál a fogam és elég kellemetlen most már. Addig anyumék nem tudom mit csinálnak, de majdcsak el lesznek.
Anyukámék olyan 10:30 körül értek ide, és hoztak nekem sok-sok mindent. Ruhákat, kaját, tisztasági cuccost stb... Aztán Ők leléptek valahova, majd Arlettal elmentünk a fogorvoshoz. Nagy szívás volt, mert várnunk kellett, majd kiderült, hogy szabin van a doki. Pff...nagyon szuper...Majd Arlett addig intézkedett, hogy kaptam időpontot holnap délelőtt 9-re. Ezel után elmentünk a Nyugatihoz, mert szüleimmel azt beszéltük meg, hogy ott talizunk és váltunk pénzt. Mikor oda értünk apumék már vártak minket. Bementünk a West End-be és kerestünk egy Change-t. :) Elég hamar találtunk is egyet és egyből váltottunk is. :) Aztán Arlett elment, mert találkozója volt. Én meg a szüleimmel maradtam. Kajoltunk (gyros), aztán vissza mentünk a Blahára és benéztünk néhány ruha boltba. Majd apukám kiment öcsém elé a Stadionokhoz, addig is anyummal nézelődtünk tovább. Kaptam is anyumtól egy kis nyári fölsőt:):):):):) Kis idő múlva megérkeztek öcsémék. Mivel kezdett rossz idő lenni így haza mentünk. Bán épp itthon volt. Apum egyből kapott is az alkalmon és váltott vele néhány szót a dániai úttal kapcsolatban. Késő délután volt már ekkor, olyan 6 óra körül asszem. Bán nem is maradt sokáig, úgyhogy elköszöntem tőle. Rá kb 5 percre anyumék is mondták, hogy mennek lassan, mert még benéznek az Aréna Plázába. Én meg fogtam magam és bementem a Marczira, mert nem volt hangulatom egyedül itthon kuksolni. Bent a koliban nem volt semmi extra, csak a szokásos. Amikor haza értünk végre egy nagyon jóízűt sikerült Bandival beszélgetni, aminek nagyon örültem:):):):) Elég későn mentünk el aludni. Ha jól emlékszem éjfél után valamikor. :)

2009. 04. 07.

Semmi extra

Hy!

Húúú ma valahogy nagyon elfáradtam, pedig most nem is volt olyan mászkálós napom, mint tegnap. Reggel Aladárék keltettek, mert jöttek megszerelni a fűtést. Aztán megnéztük Esmeraldát. Jah, igen és ugye ma úgy volt, hogy megyünk dokihoz meg ilyenek. Épp a szobámban voltam, és készülődtem, hogy indulhatunk, amikor eszembe jutott, hogy se személyi se TAJ kártya nincs nálunk, mert az EU-s kártya miatt le kellett adnunk. Így azon filóztunk, hogy most mi legyen. Fogtuk magunkat, és bementünk a Marczira. Majd kimentünk kaját venni, bent megkajoltunk, beszélgettünk a többiekkel, majd Arlett lelépett. Én megvártam Erát, hogy végezzen a tanulószobán, mert megbeszéltem vele, hogy utána el kellene menni gyógyszertárba. Miközben vártam rá, addig beszéltem Dienes Tomival, majd Szabinát is felhívtam telón. Juuuuj végre hallottam az én kis drága Tüncikém hangját és annyira de annyira jó érzés volt:):):):):) Aztán végzett Erika és eljöttünk. Bementünk a gyógyszertárba itt a Blahán, majd bementünk a közeli diszkontba, mert vettem tisztasági kendőt. Közben hívott Arlett, hogy Ő is a Blahán van és bejött utánunk a diszkontba. Majd együtt haza jöttünk. Era lement cigiért majd lelépett. Most Arlettal vagyunk itthon, de lehet, hogy Ő elmegy szoliba.
Hát ma ennyi történt nagy vonalakban.
puszika

2009. 04. 06.

egy írtózatosan jóóó nap:)

Csőőőőő!!!!

A mai napom egyszerűen nagyon de nagyon hiper-szuper jó volt. :):):) Reggel felkeltünk, Arlett és én voltunk csak itthon. Bán felhívott, hogy maradjak itthon, mert jönnek szerelők. Elmentem zuhanyozni, közben Arlett is felkelt. Miután lezuhiztam, meg is jöttek a szerelők. Megnézték a probléma okát, de persze most sem jutottak semmire, így elmentek. Aztán kimentünk cigizni, majd készülődtünk, mert már előre elterveztük, hogy kinek mi dolga lesz és próbáltuk összeegyeztetni, hogy ahova tudunk együtt megyünk. Első utunk a Balaha aluljáróba vezetett, mert vettem Ritának bon-bon-t, amiért annyit segített a gyakszim során. Aztán bementünk az utazási irodába, Arlett lebeszélte Ritával a dolgait, majd félre hívtam Ritát és oda adtam neki a bon-bon-t. Megbeszéltük, hogy amikor lesz időm meg kedvem benézek hozzá. :) Aztán elmentük a sulimba, leadtam az értékelőpapíromat, amire két 5-öst kaptam:):):):):):) Nem is vagyok olyan buta asszem:):):):) Suli után a Király utca következett (Orto Profil). Itt Arlettnak volt dolga. A csaj akihez mentünk nagyon aranyos, és jó fej nő volt. Dumálgattunk vele kicsit, majd eljöttünk. Mivel Arlettnak 15:00 órára kellett állásinterjúra mennie, így még elmentünk a Jászaira kajolni (Szeráj), ahol nagyoooon fincsi gyros-tálat ettünk. Elszívtunk egy-egy szál cigit és beszélgettünk egy kicsit. Aztán még mindig elég sok időnk volt, így bementünk a Marczira. Igaz Arlett kb 15 percet volt csak ott. Felmentünk a szocirodába megbeszélnéni néhány fontos dolgot. Utána Arlett lelépett. Én felmentem Vikihez, majd lementünk cigizni. Közben nagy meglepetésemre felhívott a Dancsííí:):):):):) Juuuuj nagyoooon megörültem neki. Nagyon jóóó volt hallani a hangját. Elmeséltem neki, hogy milyen volt a két japikával és a dán csajszival az estént. Ő is elmesélte, hogy gipszbe van a lába és, hogy nagyon sokat pihenget mostanság. Majdnem fél órát beszéltünk. Utána még jobb kedvem lett, mert azt mondta, hogy már nagyon vár minket. :) Aztán taliztam Erával és mondta, hogy Ő is megy Dániába Dancsi családjával. :) Kis idő elteltével megjött Arlett, majd Bandi és Viki is (Kint voltak piálni). Viki egyből föl is húzott. Mi lent maradtunk és dumcsizgattunk. Majd bejött Norbi, de vele már nem sokat beszéltem, mert úgy volt, hogy Arlettal haza jövünk veszünk valami melegebb rucit és elmegyünk sétálni. Szóval mi el is köszöntünk. Haza jöttünk és nagy "meglepetés" ért minket....beszart a lift, úgyhogy föl kellett másznunk a harmadikra. :( Mire felértem majd kifulladtam. Na mindegy. Aztán megbeszéltük, hogy így inkább nem megyünk sehova, mert ki a f...nak van kedve lépcsőzni....
Csináltunk sajtos-tejfölös makarónit, kajoltunk és elkeztünk tv-t nézni. Aztán próba szerencse megnéztük, hogy van-e netünk....és igeeeeen végre van:):):):):) Egyből neki is estünk a gépnek.
Mivel nem jó a lift szóltam Bandinak, hogy szerintem nem valószínű, hogy haza kéne jönnie, úgyhogy Ő ma bent alszik a koliban. (gondolom annyira nem bánja):P Holnap is lesz progi rendesen. Megyünk dokikhoz. Nekem mennem kell sebészetre (kontroll), utána fogdoki, mert egy ideje fájdogál a fogam és nem biztos, hogy díjaznám, ha Dániában is ez lenne. Arlettnak is mennie kell dokihoz, így egyszerre le tudjuk zavarni mindet.
Na jóóóócccakát:)

2009. 04. 05.

szülinapoztunk.....és nagyon jól elvoltunk:):):):):)

Viki és Anna Szülinapja 2009 április:)

tényleeeeeeg???


Húúúúú de jó kedvünk van




Ricsi fogd be...Bandi telefonál:)

profilból



egy kis reklám:P

majdnem mindenki rajta van (Richi hiányzik)

Viki szülinapi ajándéka

Arlett és Anna





a két szülinapos: Viki&Anna







FRIENDS FOREVER!!!!!



egészségetekre

Arlett,Anna,Én,Era,Viki,Bandi


Csumééééé!!!! (ezt nagyon eltanultam Norbitól:D:D:D)

Juuuj ismét gyönyörűséges időnk van, ha így folytatódik akkor lassan már a nyár fog beköszönteni. :) Na úgy gondoltam leírom a tegnapot...tudom, hogy nem nagyon érdekel titeket, de akkor is leírom:P
Szóval ugyebár Viki és Anna szülinapját hoztuk előbbre mert pont a tavaszi szünetre esik mind a kettőnek. Nagyjából minden elő volt készítve, de ettől függetlenül is akadtak kis bakik, de szerintem egy buli attól jó, ha nem teljesen tökéletes:D A Blahán Era kivételével már mindenki ott volt időben. Era szólt, hogy késni fog, de úgy voltunk vele, hogy este 22 óráig nem várunk rá, így odaadtuk az ajándékokat Vikinek és Annának:D Arlett is nagyon aranyos volt, mert leszaladt a mekibe és vett 2 db sütit és Ő azt adta a lányoknak:D Aztán egy kicsit elvoltunk még a nappaliban, majd kitaláltuk, hogy menjünk be a konyhába, mert ott kinyitottuk az ablakot és ott cigiztünk, piáltunk, és nagyon de nagyon sokat trécseltünk. Aztán fogyóban volt a pia, így Arlett leugrott még az éjjel - nappaliba (meddig is van nyitva Dancsi???:P), és vett még bort, meg valami erősebb itókát, ami nagyon fincsi volt. :D De nyugiii, senki nem ivott többet a kelleténél csak annyit, hogy jóóóó hangulata legyen. :D Igaz voltak holtpontok az este folyamán, de azért a legtöbb esetben sikerült túllépni rajta. :D Végül Bandi, Viki és Anna ment el korábban aludni. Era, Ricsi, Arlett és Én még 2 vagy 2:15-ig fent voltunk és dumálgattunk, ami legfőképp Era szivatásáról szólt. Végül annyira elfáradtunk, hogy beadtuk az unalmast és mentünk aludni. Szegény Ricsi kint maradt a nappaliban, mivel nem volt már máshol hely. Valószínűleg Ő kelhetett a legkorábban, mert mire mi kimentünk Ő már sehol nem volt. Igaz csak 6-ig volt kimenője, így biztos korán lelépett szegény. Aztán kimentünk még egy cigire, majd Era, Viki és Bandi is lelépett. Arlettal ketten maradtunk otthon de nagyon jól elvoltunk. Én takarítottam kicsit(mosogatás,porszívózás,felmosás...). Arlett meg vasalt. Aztán csináltunk kajcsit és néztük a Forma - 1-et. :D Mit ne mondjak elég érdekes futam volt ez a Malajziai. Tiszta poén volt az egész...na mindegy. Aztán elkészülődtünk és Arlett a párjával elmentek az Aréna Plaza-ba, én meg bejöttem a Marczira a többiekhez. Igaz Bandi most épp nincs bent, mert jött a Gleici és a Reni és kiment velük meg a Miksuval a Millenáris Parkba. Mivel Viki és Én nem igazán csipázzuk a Renit, így mi itt maradtunk, de nem uncsitunk, mert én gépezgetek, Viki meg elvan, föl találja magát:d Meg az Arlettot várjuk, mert mondta, hogy lehet, hogy be fog jönni. Na majd meglátjuk. Hááát most ennyi lenne. Ha tudok majd írok holnap is.
pusz