2009. 03. 24.

Megkönnyebbülés:)

Szia - mia mindenki!!

Ááááá ma nagyon jóóó napom volt:) 9 körül keltem, beszéltem Vikivel, hogy mikor találkozzunk, mert Ő is jött a Kapás utcába. 11 után el is indultam, aztán amikor a közelben voltam megcsörgettem Vikit, hogy a Mammutnál talizzunk. Ahogy sejtettem mire én oda értem Viki már ott várt. Vett kajcsit, és elmentünk a Kapásba. Amikor oda értünk nem is kellett sokat várni, és már hívtak is be. Bent a műtőben le kellett vetkőznöm, aztán bejött a doki és megnézte a sebemet. Én már lelkiekben fel is készültem a "műtétre", de a doki addig nézegette a sebemet, hogy kis idő után mondta, hogy nincs szükség a beavatkozásra. El sem tudjátok hinni, hogy mennyire boldog voltam. Azt mondta a doki, hogy nagyon szépen gyógyul a seb és így minden rendben lesz. :):):) Majd 2 hét múlva kell vissza mennem kontrollra. Aztán beszéltem a szüleimmel is telón, hogy megnyugtassam őket is. Hála istennek ez sikerült is:) Aztán Vikivel lementünk az orvosiba, mert Viki gondját is meg kell oldani. Neki még holnap is vissza kell mennie a Kapásba. :( Most itt vagyok Vikinél és nézem az Esmeraldát:):):) Ja írtam Z-nek is levelet iwiw-en, remélem elolvassa és megérti most már, hogy mi a helyzet:):):) Juuuj, már csak 2 hét és Dánia:):):):) Csak teljen már el gyorsan ez a kis idő, úgy de úgy várom már. Végre néhány nap "szabadság"!!!:):):) Na este még folytatom
20:13--->
Itthon vagyok. A délután eltelt. Bár amennyire jó volt a délelőtt, olyan punnyadósra sikeredett a délután. Olyan rossz volt a lelki világom. Nem tudom meg magyarázni, hogy miért, de hála istennek mostanra túl vagyok rajta. Viki készített gombaszószos tésztát azt ettünk benn, de aztán Viki is bepunnyadt így én lementem Bandival cigizni, majd haza jöttem.
Nos mára ennyi lenne.
Kellemes jóéjt nektek:)