2009. 06. 16.

Nem valami kellemes napok

Hy!

Vasárnap nem igazán történt semmi említésre méltó mesélni való, mert ugyan úgy, mint szombaton, ezen a napon is itthon voltam egész nap. Szokásos hétvégi nap volt.

Hétfőn reggel korán keltem, mert rádióba kellett mennem. Közben szarul lettem, így hamarabb haza jöttem. Hányingerem lett, nagyon rossz volt a közérzetem, szédültem, meg még néhány ilyen apróság. Egyszóval ez a nap úgy ahogy volt szar volt a javából.
Rudi kiköltözött, és nagyot néztem mert jóformán több cucca volt, mint Arlettnak. (pedig ez azért meglepő, ha az Arlettot nézzük...hihihihi). Bán segített neki fölpakolni, de láthatóan Őt is megviselte, mire minden a lakásba került. Aztán Bán le is lépett nem sokkal később.
Jah, igen a Vikit is kísérni kellett a kórházba mert ma (kedd) műtötték, és egy nappal hamarabb be kellett feküdnie. Erával ketten kísértük be. Még ott voltunk vele egy ideig, mert mászkáltunk vele elintézni jó néhány papír munkát. Aztán az utolsó részeknél mi már eljöttünk, mert nekem így is sok volt a séta. Aztán haza jöttünk, mert vártam apumat és szólt, h olyan 16 óra után kicsivel ide ér hozzám. Úgy is volt. Hozott nekem néhány dolgot, beszélgettünk, aztán lelépett.
Mindeközben Viki telefonált, hogy vissza kellene mennünk hozzá, hogy elhozzuk a laptopját. Erre kicsit bepöccentem, mert hamarabb is eszébe juthatott volna. Nem magam miatt pörgettem fel az agyam, hanem az Era miatt, mert neki meg még lett volna dolga és otthon is megígérte, hogy időben otthon lesz.
Na mindegy vissza mentünk (volt más választásunk?!...), elhoztuk a gépet. Azért megjegyeztem a Vikinek, hogy máskor eszébe se jusson, hogy viszi, mert máskor már nem mászok ki érte mégegyszer.
Vissza jöttünk a Blahára és szinte épp hogy föl értünk Era már ment is el, mert így is csúszásban volt.
Utána már elvoltunk Bandival. Ő mondjuk leginkább gépezett, közben beszélgettünk, meg egyszer - egyszer kimentünk bagózni. Rudi is kérdezgetett ezt- azt, hogy itt, hogy működnek a dolgok.
Olyan 22 óra után nem sokkal elköszöntünk egymástól és mindenki elment csicsikálni.

Ma (Kedd) 7 körül ébredtem fel, és még egy pillanatra elcsíptem a Bandit, mert épp ment el. Mondtam neki, hogy a mai nap folyamán valamikor majd megyek be én is a koliba, csak előtte elintézek ezt - azt. Gyorba tettem be egy adag mosni valót, és addig gépeztem amíg le nem járt a gép. Majd neki indultam elintézni, hogy be legyek ideiglenesen jelentve ide a lakóotthonba. Azt hittem, hogy a fél napom rá fog menni erre, amíg elintézem, de hála istennek aránylag hamar végeztem. Aztán ahogy ígértem bementem a koliba. A srácok Anti, Feri épp kint cigiztek. Meg is lepődtek szerintem, hogy ott látnak, mert péntek óta nem voltam arra felé. Gyorsan fölszaladtam az elsőre, mert az egyik újjam föl van dagadva, és megmutattam a Czibolya Lacinak. Ő azt mondta semmi komoly.
Aztán vissza mentem a földszintre a többiekhez, és anapom javát ott töltöttem.
Rengeteget beszélgettem Antival, meg közben néha - néha oda jött Feri, Miksu, Bandi ...
Olyan 19:30 körül jöttem el, mert nagyon esőre állt az idő és nem akartam elázni.
Itthon ettem egy falatot, mert már elég éhes voltam, közben Rudival váltottam néhány szót.
Bandi épp most ért haza, úgy hogy lépek lassan, mert szerintem megyünk majd ki egy cigire, meg beszélgetni, ahogy azt ilyenkor szoktuk:):):):)

Na puszi és jó éjt mindenkinek:)