poems

Gyötrő fájdalom

"Gyötrő fájdalom mi szívedet marja,
Valami lelkedet nyugodni nem hagyja,
Keserű gondolatok élnek fejedben,
A fájdalom érzete kavarog lelkedben...
Elveszett minden, végleg változott,
Szívedből a szeretet gyorsan távozott,
Sötétség lepi el minden napodat,
Egyre kínzóbb minden gondolat...
A reménytelen még a lelkedet tépi,
De szíved mélyen még titkon reméli,
Hogy nem veszett el minden, van még miért élni,
Megéri várni és továbbra is félni...
Küzdj a végsőkig, ne add fel soha,
Hiába is érne kudarcok sora,
Higgy a szívednek s ne hallgass eszedre,
S a remény fénye csillogjon szemedbe'..."

*

Megöltél...

"Tetteid, mint tőr hatolnak szívembe,
Szívem csak vérzik - persze, nincs kedve -
Orvosság nincs a búra,
Már csak egyre gondolok, a múltra.
Bárhová mész, lábnyomodat vérfolt jelzi,
Bárhol látlak, érzem szemedér’ meg kell veszni.
Iszonyat, hogy hidegvérrel próbálok emlékezni Rád,
Gyilkosomra, kire szívem eddig várt.
De ez még nem megy,
Sebeimet felváltja a heg.
Folyton tisztítom, hogy ne maradjon nyoma,
Rájöttem, ez fájdalmam kénköves pokla.
Mikor Rád gondolok, feltépem a sebeket,
S csak nézem izzó, forró véremet.
Lassan üszkösödik a szívem és a lelkem,
De emléked ÖRÖKRE itt él bennem!"

*

Nem vagy az enyém

"Nem vagy az enyém:
Többé nem csak én leszek neked,
hisz másnak adtad lelkedet.
Szívem darabokban hever,
mert kit szerettem, megvetett.
Mondtad hogy hagyjalak,
többé téged ne lássalak.
E két mondat az,
miért élni nem lehetett...
érzem, ez a szerelem...
rád is vár,
én tudom...
majd érzed azt, mit én éreztem,
vakon bíztam benned...
az élet csak megvetett,
de idő kérdése s feledek...
bár más szívre -tudom- nem lelek."

*

Mondd, mért szeretsz te mást?

"Emlékeim közt van egy tépett levél,
Levél, melyet nem is küldtem el.
Féltékenység szülte a bolond szenvedély,
De olvassuk csak el, mit mondd a levél:

"Mondd, miért szeretsz te mást, és én csak téged?
Miért másnak örülsz úgy, ahogy én néked?
Ha mellém sodort egyszer már az élet,
Én nem engedlek oly könnyen el.

Mondd, miért adtál reményt és oly sok álmot,
Ha mástól akarod a boldogságot?
Mondd, miért fogadtad el szerelmes szívem,
És hogyha elfogadtad, most miért dobtad el?

Az első pillanatban megmondhattad volna,
Szólhattál volna: ne kezdjük el.
De te lázba jöttél, s lágyan átkarolva,
Hozzám hajolva hazudtad el:

Hogy nem szeretsz te mást, enyém a szíved,
S lásd, kis búcsúlevél lett az ígéret."
De én ezt a kis levelet most összetépem,
Ha így akartad, hát nekem sem fáj."

*