2010. 01. 08.

25 éves lettem :)

Halihóóó!

Nos, hát igen...ez a nap is utolért. 25 lettem. Kicsit furcsa volt belegondolni, hogy már ennyire telik az idő.
Nagyon kellemesen telt a szülinapom. :) Reggel bemenetünk Erával és Bandival a Marczira. Era elment suliba, mi pedig felköszöntöttük Páll Attit névnapja alkalmából:) Viszont Attila is nagyon aranyos volt, mert ő is megajándékozott engem, kaptam tőle egy nagyon szép karláncot:)
A napom nagy részét ott töltöttem, mert közben hivatalos ügyeket is intéznem kellett.
Viszont folyamatosan kaptam a köszöntéseket, ami meg kell mondjam nagyon jól esett, mert olyan emberek is tudták, hogy mikor van a szülinapom, akikre nem is számítottam. :):):):)
Drága egyetlen Édesanyukám már reggel felhívott, és Gérusz Linda is gondolt rám:D
Aztán a nap folyamán folyamatosan "csörömpölt" a telóm, mert vagy hívott valaki, vagy sms-t küldtek. :)
Szóval ennyien talán egész évben nem kerestek, mint aznap. Még az egyik közösségi portálon is kaptam az üziket:)
Kora délután, viszont elég megrázó hírt kaptam. Bejött Szabina és szinte meg sem ismertük egymást, mert annyira sietett, de hirtelen ott termett mellettem, a vállamra borult és el kezdett sírni. Hirtelen azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány, mert nagyon leblokkoltam. Sajnálatos módon az édesapja elhunyt :( Őszinte részvétem küldöm az egész családnak :(
Mindezek után még bent voltam kicsit, mert azt vártam, hogy délután 3 óra legyen, mert randim volt az én édesemmel:):):):) A Moszkva téren taliztunk és beültünk egy görög étterembe. Pici szivecském eg ytündér, mert ez volt a szülinapi ajándékom tőle:) Igaz Ő szeretett volna venni nekem valami ajándékot, de végül sikerült lebeszélnem róla. Tudjátok én úgy vagyok ezzel, hogy nem az számít mennyi ajándékot kap az ember, hanem sokkal inkább az, hogy kik azok az emberek, akik ilyenkor gondolnak rá!!!!!!
Nagy meglepetésemre még Zoli is felhívott, és Ő is felköszöntött. Aztán átmentünk Lórival a Mammutba, ahol összefutottunk Páll Attival és a kedvesével Edittel:)
Ebben az étteremben is tök jókat beszélgettünk és mivel ablak közelben ültünk, így még a kilátás is emelte a hangulatot. :)
Aztán miután elköszöntünk egymástól én vissza ugrottam Bandiékhoz a Gyöngybe.
Ott még eldumálgattunk egy kicsit, majd léptünk haza.
Otthon már nem történt nagyon semmi extra...csak a szokásos, kajcsizás, cigi, dumcsizás, tv, gép....
majd alvássss.

0 megjegyzés: